Csomózott nyakláncok

Elkezdtem kipróbálni a csomózott nyakláncok készítését.
Kissé több fonalból készül, mivel kitesz két karkötőt szerintem.
Ilyen lett az első próbálkozás, mivel csupán öt szállal készült:

Íme a leírása, remélem jól írtam le, mert előfordulhat, hogy nem tudom melyik bal. 🙂

Minden szálat duplán készítettem, tehát a dupláját kell venni az szál darabjainak ha gyöngyfonalból készítjük!

5db 150cm hosszú szál. (lehet hosszabb is, csak felét fogjuk használni egyszerre) Egy szál mindenképpen jó ha hosszabb, mert a kezdésnél két sort csak azzal csomóztam!

Kettőt tudtam belefűzni a tengeri csillagba, hármat a közepén keresztbe rátettem és a kettővel  átcsomóztam.

Végül 5 szálat jobbra, 5 szálat pedig balra választottam el kicsit. Elsőként a balról végigcsomózzuk a kilenc szálat Bj csomózással, majd ugyanezzel a szállal Jb csomózással visszacsomózzuk. Ezután már csak külön csomózzuk a bal és a jobb oldali 5 szálat.

Készíthetjük a két oldalt szakaszonként egyszerre, vagy elsőként az egyik oldalt majd a másikat.

Egyik oldal (kép jobb oldala és a fotó tetejénél van a két kezem, így nekem a karkötő bal oldali részéről van szó.) :

Az első bal oldali szállal

Bj csomó 4db  4 sor, majd a következő sorban 3db, követező sorban 2 db, következő sorban 1 db.

Jb csomó 4db  4 sorban, majd a következő sorban 1db, köv. 2, köv. 3, köv. 4 db csomó.

Bj csomó 4db 4 sorban. Majd a 1. és a 4. szállal 1db bj csomó 3 sor következik és a 3. szálra egy gyöngy került. Ezt követte bj csomó 4db 4 sor.

Jb csomó 1db, majd a következő sorban 2db, köv. 3db, köv. 4db csomó.

Bj csomó 1db, majd a következő sorban 2db, köv. 3db, köv. 4db csomó.

Másik oldal:

Az utolsó jobb oldali szállal

Jb csomó 4db  4 sor, majd a következő sorban 3db, követező sorban 2 db, következő sorban 1 db.

Bj csomó 4db  4 sorban, majd a következő sorban 1db, köv. 2, köv. 3, köv. 4 db csomó.

Jb csomó 4db 4 sorban. Majd a 1. és a 4. szállal 1db jb csomó 3 sor következik és a 3. szálra egy gyöngy került. Ezt követte jb csomó 4db 4 sor.

Bj csomó 1db, majd a következő sorban 2db, köv. 3db, köv. 4db csomó.

Jb csomó 1db, majd a következő sorban 2db, köv. 3db, köv. 4db csomó.

************************************************************

Következő próbálkozáshoz már 10 szálat használtam (duplán 20 gyöngyfonal szál), ami jobban mutatja a kanyarodást, csúcsokat.

Ehhez 10 db 180cm hosszú szál kell (ez gyöngyfonalból 20 db szálból készült amit duplán fogtam össze).

Valahogyan még ezt a hosszúságot is toldani kell a nyaklánc végső hosszához, de a csomózott részhez elegendő.

Közepére felfűztem egy gyöngyöt. ( Én egy nagy csomót tettem gyöngy helyére azaz a szál közepére, így azt rögzíteni tudtam és könnyebb elkezdeni a csomózást. Később kibontottam a nagy csomót középről és visszatoltam a gyöngyöt. )

A szálak sorrendje mindegy, csak figyelnünk kell, hogy a két oldal azonos legyen! Egyszínűvel egyszerűbb dolgunk van.

Egyik oldal ( a kép bal oldala, de mivel a kezem a fotó tetejénél van, így nekem a nyaklánc jobb oldaláról van szó):

Bj 9.szállal 1db.   8. szállal 2db.   7. szállal 3db.    6. szállal 4db.    5.szállal 5db.   4.szállal 6db.   3.szállal 7db.   2. szállal 8db.   1. szállal 9db.

Jb 10. szállal 1db.    10. szállal 2db.    10. szállal 3db.     10. szállal 4db.      10. szállal 5db.     10. szállal 6db.     10. szállal 7db.     10. szállal 8db.     10. szállal 9db.

Bj 1. szállal 1db.     1. szállal 2db.     1. szállal 3db.     1. szállal 4db.      1. szállal 5db.       1. szállal 6db.       1. szállal 7db.         1. szállal 8db.         1. szállal 9db. —>  1. szállal 9db.       2. szállal 8db.      3.szállal 7db.         4.szállal 6db.        5.szállal 5db.       6. szállal 4db.          7. szállal 3db.          8. szállal 2db.     9.szállal 1db.

Jb 10. szállal 1db.     10. szállal 2db.    10. szállal 3db.     10. szállal 4db.      10. szállal 5db.     10. szállal 6db.     10. szállal 7db.     10. szállal 8db.     10. szállal 9db.

Az utóbbi  részek ismétlése:

Bj 1. szállal 1db.     1. szállal 2db.     1. szállal 3db.     1. szállal 4db.      1. szállal 5db.       1. szállal 6db.       1. szállal 7db.         1. szállal 8db.         1. szállal 9db.  —>   1. szállal 9db.     2. szállal 8db.      3.szállal 7db.         4.szállal 6db.        5.szállal 5db.       6. szállal 4db.          7. szállal 3db.          8. szállal 2db.     9.szállal 1db.

Jb 10. szállal 1db.     10. szállal 2db.    10. szállal 3db.     10. szállal 4db.      10. szállal 5db.     10. szállal 6db.     10. szállal 7db.     10. szállal 8db.     10. szállal 9db.

Továbbá:

Bj 1. szállal 9db.       2. szállal 8db.      3.szállal 7db.         4.szállal 6db.        5.szállal 5db.       6. szállal 4db.          7. szállal 3db.          8. szállal 2db.     9.szállal 1db.

Jb 10. szállal 9db.    10. szállal 8db.    10. szállal 7db.     10. szállal 6db.      10. szállal 5db.     10. szállal 4db.     10. szállal 3db.     10. szállal 2db.     10. szállal 1db.

Bj 1. szállal 9db.      2. szállal 7db.      3.szállal 5db.         4.szállal 3db.        5.szállal 1db.

Másik oldal:

Jb 2. szállal 1db.    3.szállal 2db.         4.szállal 3db.        5.szállal 4db.       6. szállal 5db.          7. szállal 6db.          8. szállal 7db.     9.szállal 8db.  10. szállal 9db.

Bj 1. szállal 1db.     1. szállal 2db.     1. szállal 3db.     1. szállal 4db.      1. szállal 5db.       1. szállal 6db.       1. szállal 7db.         1. szállal 8db.         1. szállal 9db.

Jb 10. szállal 1db.     10. szállal 2db.    10. szállal 3db.     10. szállal 4db.      10. szállal 5db.     10. szállal 6db.     10. szállal 7db.     10. szállal 8db.     10. szállal 9db.

Nos eddig jutottam ahogyan az a fotón is látszik. Folytatása következik!

Íme elkészült:

Mivel ez még csak próbálkozás és gyakorlás, megtapasztaltam, hogy szakaszonként egyszerre könnyebb elkészíteni, mint külön a két oldalt. Főként azért, mert az első oldal készítésénél már akadt fonalcsere hiba, így nehéz volt követni a színmintát. Kénytelen voltam a fonalakat más helyre kényszeríteni, látszik is a különbség a két oldal között. Szóval szakaszonként fogom legközelebb készíteni és a több szín inkább a segítségemre lesz.
Ezt a mintaleírást pedig ki fogom még próbálni a helyessége ellenőrzése miatt!
A készítés leírásának folytatása:
—> Jb   10. szállal 9db.    9.szállal 8db.       8. szállal 7db.         7. szállal 6db.      6. szállal 5db.      5. szállal 4db.        4. szállal 3db.         3. szállal 2db.         1. szállal 1db.
Bj   1.szállal 1db.     1. szállal 2db.     1. szállal 3db.     1. szállal 4db.      1. szállal 5db.       1. szállal 6db.       1. szállal 7db.         1. szállal 8db.         1. szállal 9db.
Az előzőkből  ismétlés:
Jb 10. szállal 1db.     10. szállal 2db.    10. szállal 3db.     10. szállal 4db.      10. szállal 5db.     10. szállal 6db.     10. szállal 7db.     10. szállal 8db.     10. szállal 9db.  —-> 10. szállal 9db.    9.szállal 8db.       8. szállal 7db.         7. szállal 6db.      6. szállal 5db.      5. szállal 4db.        4. szállal 3db.         3. szállal 2db.         1. szállal 1db.
Bj   1.szállal 1db.     1. szállal 2db.     1. szállal 3db.     1. szállal 4db.      1. szállal 5db.       1. szállal 6db.       1. szállal 7db.         1. szállal 8db.         1. szállal 9db.
Továbbá:
Jb   10. szállal 9db.   9.szállal 8db.       8. szállal 7db.         7. szállal 6db.      6. szállal 5db.      5. szállal 4db.        4. szállal 3db.         3. szállal 2db.         1. szállal 1db.
Bj  1. szállal 9db.   1. szállal 8db.      1.szállal 7db.         1.szállal 6db.        1.szállal 5db.       1. szállal 4db.          1. szállal 3db.          1. szállal 2db.     1.szállal 1db.
Jb 10. szállal 9db.    10. szállal 7db.    10. szállal 5db.     10. szállal 3db.    10. szállal 1db.
Tehát még ellenőrizni fogom a 10 szálas nyaklánc leírását. Ide beillesztem róla a fotót! 🙂
Kategória: Hobbi
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Csomózott nyakláncok bejegyzéshez

  1. Kiss Renáta szerint:

    Tök jók!!
    mind nagyon szupika!!:)

  2. Kiss Renáta szerint:

    Tök jó
    csak annyi vele a bajom hogy nem tudom meg csinálni!!!
    Hogy lehet meg csinálni????

  3. petra12 szerint:

    szia ezt pontosan miböl is kel készíteni?

    • melindakukac szerint:

      Szia! Gyöngyfonalból, gobelin fonalból vagy más hímzőfonalból. Az a lényeg, hogy a szál amit használsz ne vékonyodjon el munka közben. Ugyanis a kötőtűkkel használt puha fonalak nem bírják a csomózást. Használható más műanyag zsinór is vagy bőrszál. Üdv.

Hozzászólás