Név mintás gyöngyszövött karkötő

Bemutatom képekkel, hogyan is készültek ezek a gyöngyszövött karkötők, nevekkel.

Először is terveket készítettem a mérethez.

Egy négyzet egy gyöngyszemet jelent, amelynek a méretét 2mm-ben számoltam. A rajzon a karkötő szélességét és a betű méreteket rajzoltam fel. Kiválasztottam a legszimpatikusabbat.

Miután színeket választottunk, a feliratokat terveztem meg.

   

Ezután kezdődhetett a munka! 🙂

Lemértük a csukló méreteket. A karkötő végső hosszúságához rá kell számolni a karkötő vastagsága miatt 1cm-t! Utána ki kell számolnunk, hogy közel mekkora lesz a szövés és a kapocs rész mérete. Én hagytam a kapocshoz 2,5-3cm-t. Kiszámoljuk, hogy a szöveg a szövés rész közepére kerüljön.

A gyöngyszövésről egy másik bejegyzésemben lehet olvasni: https://melindakukac.wordpress.com/2008/01/04/gyongyszovott-karkoto-keszitese/

Ha a karkötőre nem kerül kapocs és a fonal csomózásával fogjuk használni, akkor a kartonra tekert szálak gyöngyfonalból legyenek mivel az nem csúszik szét. Ha azt is cérnával készítjük, akkor a csomó szétcsúszik és kioldódik a karkötő.

Most azonban kapcsos karkötőt készítettem, ezért mindenhol cérnát használtam. Mégpedig azért, mert a végén a csomót el kell rejteni, ahhoz pedig túl vastag lenne a gyöngyfonal.

A készítéshez erős műszál cérnát használtam. A hagyományos pamut cérna könnyen csomósodik, szakad és kopik.

A gyöngyszövés még annyi különbséggel készült, hogy a két végét csúcsban szőttem. Ehhez a cérna elejéből kb. 70-80cm-t hagytam, amit a karton hátoldalára rögzítettem kevés ragasztószalaggal. Azért, mert könnyebb előbb a megfelelő szélességű gyöngysorral a cérna függőleges oszlopait beállítani és utána szőni a csúcsot, mint a csúccsal kezdeni. Főként azonban azért volt célszerű, mert a pontos méretet a karkötő elkészülte után lehetett lemérni, mivel a 2mm nem biztos. Így még módosíthatjuk a sorok számát az elején is, hiszen a szöveg miatt egyenlő sor szükséges a szövés elejére és a végére.

Mindegyik karkötőt ugyanígy kezdtem, ugyanis ahányféle gyöngy van, annyiféle minimális eltérés lehet köztük, ami végül összeadódik és a végső méret nem azonos.

A csúcsok úgy készültek, hogy mindig két gyöngyszemmel kevesebbet fűztem fel. Nem kell összehúzni a cérnaszálakat, csupán miután levágtuk a kartonról a karkötőt, utána húzzuk meg egyesével a sorokat. Visszafűzünk két sort és meghagyjuk a maradék cérnát a továbbiakhoz. Természetesen mindkét végén elkészítjük mielőtt levennénk a karkötőt a kartonról (vagy szövőkeretről).

Most szintén egy jó tapasztalatot osztok meg!:

Kapocsnak T kapcsot választottunk.

Figyeljünk arra, hogyan kapcsolhatjuk a karkötőhöz. Használhatunk karikát, vagy olyan csomórejtőt amelynek a végén hajlítható rész van és nem csupán lyuk.

Lemértem, hogy hány mm szükséges a kapocs részhez a csomórejtőkkel együtt. Fontos azonban az, ha T kapcsot választunk, hogy többet számoljunk, mint a bekapcsolt kapocs és a csomórejtők hossza, mivel annak a bekapcsolásához további bőség szükséges! ( Delfin kapocsnál, vagy csavaros kapocsnál azonban nem szükséges.)

Ugyanis a bekapcsolásához át kell húznunk a csomórejtőt is a kapocs egyik felével a másikon. Ez 1cm-t vett igénybe.

(Ha rövidre sikerülne a szövés, akkor karikával tudjuk módosítani a hosszát, amelyet a csomórejtő és a kapocs közé teszünk fel. Kapható rövid lánc is (hosszabbító), amely arra szolgál, hogy a méret úgy állítható, hogy a láncszemek közül választhatunk, hogy melyikbe kapcsoljuk a kapcsot.)

A karkötő csomója különös odafigyelést igényel, hiszen ez zárja a szövést!

A szövés végét megerősítettem, amelyre csomórejtő kerül. A csomórejtőre helyezhető fel a kapocs.

A szövés után a szálat 5-6-szor ráhurkoltam, ahogy azt négy képpel lejjebb le is rajzoltam.

Ezután húztam rá a csomórejtőt.

Majd összecsomóztam az összes cérnát.

Nagy tű segítségével a csomórejtőbe vezettem a csomót.

Ezután a hosszú szállal 7-8 hurkot kötöttem a többi cérnára.

Ezt a hurkolt részt ráhajtottam a nagy csomóra.

Majd a hosszú szálra vékony tűt fűztem és mindkét oldalán varrással összeerősítettem.

Ezután egy csepp ragasztóval is rögzítettem.

Mielőtt megszáradna a ragasztó (mert kemény lesz), becsuktam a csomórejtőt.

Végül rákerül a kapocs a csomórejtőre.

Nekem nagyon tetszenek ezek a karkötők. 🙂

Természetesen készíthetünk név nélkül, egyéb szép motívumokkal is hasonlót:

Kategória: Hobbi
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

15 hozzászólás a(z) Név mintás gyöngyszövött karkötő bejegyzéshez

  1. Dorina szerint:

    Szia! A segítségedet szeretném kérni. Technika órán csináljuk. És az R betűt véletlenül fordítva csináltam meg ilyenkor mit lehet tenni? Kicsöngettek ugyhogy nem tudtam odavinni a tanárhoz. újra kell majd kezdenem? ez lett volna a harmadik betű és ha így folytatnám akkor jobbról balra lenne értelmes az írás nem pedig fordítva. Csak úgy lenne jó ha az alján keresztül nézzük és nem a tetején. Most mit lehet kezdeni vele? Újra kell csinálnom?

Hozzászólás