Bemutatom képekkel, hogyan is készültek ezek a gyöngyszövött karkötők, nevekkel.
Először is terveket készítettem a mérethez.
Egy négyzet egy gyöngyszemet jelent, amelynek a méretét 2mm-ben számoltam. A rajzon a karkötő szélességét és a betű méreteket rajzoltam fel. Kiválasztottam a legszimpatikusabbat.
Miután színeket választottunk, a feliratokat terveztem meg.
Ezután kezdődhetett a munka! 🙂
Lemértük a csukló méreteket. A karkötő végső hosszúságához rá kell számolni a karkötő vastagsága miatt 1cm-t! Utána ki kell számolnunk, hogy közel mekkora lesz a szövés és a kapocs rész mérete. Én hagytam a kapocshoz 2,5-3cm-t. Kiszámoljuk, hogy a szöveg a szövés rész közepére kerüljön.
A gyöngyszövésről egy másik bejegyzésemben lehet olvasni: https://melindakukac.wordpress.com/2008/01/04/gyongyszovott-karkoto-keszitese/
Ha a karkötőre nem kerül kapocs és a fonal csomózásával fogjuk használni, akkor a kartonra tekert szálak gyöngyfonalból legyenek mivel az nem csúszik szét. Ha azt is cérnával készítjük, akkor a csomó szétcsúszik és kioldódik a karkötő.
Most azonban kapcsos karkötőt készítettem, ezért mindenhol cérnát használtam. Mégpedig azért, mert a végén a csomót el kell rejteni, ahhoz pedig túl vastag lenne a gyöngyfonal.
A készítéshez erős műszál cérnát használtam. A hagyományos pamut cérna könnyen csomósodik, szakad és kopik.
A gyöngyszövés még annyi különbséggel készült, hogy a két végét csúcsban szőttem. Ehhez a cérna elejéből kb. 70-80cm-t hagytam, amit a karton hátoldalára rögzítettem kevés ragasztószalaggal. Azért, mert könnyebb előbb a megfelelő szélességű gyöngysorral a cérna függőleges oszlopait beállítani és utána szőni a csúcsot, mint a csúccsal kezdeni. Főként azonban azért volt célszerű, mert a pontos méretet a karkötő elkészülte után lehetett lemérni, mivel a 2mm nem biztos. Így még módosíthatjuk a sorok számát az elején is, hiszen a szöveg miatt egyenlő sor szükséges a szövés elejére és a végére.
Mindegyik karkötőt ugyanígy kezdtem, ugyanis ahányféle gyöngy van, annyiféle minimális eltérés lehet köztük, ami végül összeadódik és a végső méret nem azonos.
A csúcsok úgy készültek, hogy mindig két gyöngyszemmel kevesebbet fűztem fel. Nem kell összehúzni a cérnaszálakat, csupán miután levágtuk a kartonról a karkötőt, utána húzzuk meg egyesével a sorokat. Visszafűzünk két sort és meghagyjuk a maradék cérnát a továbbiakhoz. Természetesen mindkét végén elkészítjük mielőtt levennénk a karkötőt a kartonról (vagy szövőkeretről).
Most szintén egy jó tapasztalatot osztok meg!:
Kapocsnak T kapcsot választottunk.
Figyeljünk arra, hogyan kapcsolhatjuk a karkötőhöz. Használhatunk karikát, vagy olyan csomórejtőt amelynek a végén hajlítható rész van és nem csupán lyuk.
Lemértem, hogy hány mm szükséges a kapocs részhez a csomórejtőkkel együtt. Fontos azonban az, ha T kapcsot választunk, hogy többet számoljunk, mint a bekapcsolt kapocs és a csomórejtők hossza, mivel annak a bekapcsolásához további bőség szükséges! ( Delfin kapocsnál, vagy csavaros kapocsnál azonban nem szükséges.)
Ugyanis a bekapcsolásához át kell húznunk a csomórejtőt is a kapocs egyik felével a másikon. Ez 1cm-t vett igénybe.
(Ha rövidre sikerülne a szövés, akkor karikával tudjuk módosítani a hosszát, amelyet a csomórejtő és a kapocs közé teszünk fel. Kapható rövid lánc is (hosszabbító), amely arra szolgál, hogy a méret úgy állítható, hogy a láncszemek közül választhatunk, hogy melyikbe kapcsoljuk a kapcsot.)
A karkötő csomója különös odafigyelést igényel, hiszen ez zárja a szövést!
A szövés végét megerősítettem, amelyre csomórejtő kerül. A csomórejtőre helyezhető fel a kapocs.
A szövés után a szálat 5-6-szor ráhurkoltam, ahogy azt négy képpel lejjebb le is rajzoltam.
Ezután húztam rá a csomórejtőt.
Majd összecsomóztam az összes cérnát.
Nagy tű segítségével a csomórejtőbe vezettem a csomót.
Ezután a hosszú szállal 7-8 hurkot kötöttem a többi cérnára.
Ezt a hurkolt részt ráhajtottam a nagy csomóra.
Majd a hosszú szálra vékony tűt fűztem és mindkét oldalán varrással összeerősítettem.
Ezután egy csepp ragasztóval is rögzítettem.
Mielőtt megszáradna a ragasztó (mert kemény lesz), becsuktam a csomórejtőt.
Végül rákerül a kapocs a csomórejtőre.
Nekem nagyon tetszenek ezek a karkötők. 🙂
Természetesen készíthetünk név nélkül, egyéb szép motívumokkal is hasonlót:
Hogyan csinálod a keretet? Mert én akárhányszor próbálkoztam papírral, nekem mindig elcsúszott. :O
Szia! 🙂
Simán feltekerem a kartonpapírra és a két végét összekötöm. Használhatsz még ragasztószalagot is a hátoldalon a rögzítéshez, amit le tudsz szedni ha kész a szövés!! 🙂
Hellóka
Szia te hogyan füzted rá a gyöngyöt ?? tűvel ??
Szia! Igen. Lehet kapni kimondott gyöngyszövéshez tűt, ami hajlékonyabb és a befűzőjénél is keskeny, hogy átférjen a gyöngyön. Szia.
Szia!:) nagyon tetszik, amit csinálsz, én is most próbálkozom eggyel:)
Az lenne a kérdésem, hogy hogy lehet W-t és G-t csinálni?:o
Szia! Örülök, hogy tetszik és köszi szépen, hogy írtál! Vannak betű terveim, szerintem ezek segítségedre lehetnek. Sima négyzetrácsos füzetbe is rajzolgathatsz betűket, kiderül a betűkhöz minimum milyen széles sor szükséges. Örömteli tervezgetést és gyöngyözést kívánok neked! 🙂
Szia!!! Ákos nevet szeretnék gyöngy karkötőre , hogy kell elkedeni??????? De ha meg csinálnád nekem azt is megköszönném!!!!!!!! Köszönettel: Edit
Szia! Bocsánat, hogy csak most válaszolok. Ám van itt a blogban olyan, hogy Kezdőlap: https://melindakukac.wordpress.com/ , majd azon több ajánlott bejegyzésem a készítéshez. Gyöngyszövött karkötő készítése: https://melindakukac.wordpress.com/2008/01/04/gyongyszovott-karkoto-keszitese/ A csúcsos végeket mindig a széleken elhagyott egy-egy gyönggyel lehet megcsinálni. Készíts tervet a sorokról, betűkről.
El is készítem ha szeretnéd győri átvétellel. A postaköltséggel már nem igazán éri meg. Szia.
Készítettem egy tervrajzot is 13 sor széles karkötőre: https://skydrive.live.com/?cid=EEABF33931BE98EF&id=EEABF33931BE98EF!6635&sc=photos#cid=EEABF33931BE98EF&id=EEABF33931BE98EF!20956&sc=photos&v=3
Szia Melinda!
Mire kell ezt fel fűzni?? Letszi segits!! 🙂
Gyöngyszövött karkötő készítése: https://melindakukac.wordpress.com/2008/01/04/gyongyszovott-karkoto-keszitese/
Szia ! nem tudnál e vidit késziteni rola ?
Szia! Van itt egy jó vidi: http://www.youtube.com/watch?v=ffweJLX4wOI&feature=youtu.be
Ezt is nézd meg: http://www.youtube.com/watch?v=brl-UR0fYT4&feature=youtu.be
Biztosan segít! Szia